Holdvilágos éjszakán,
Mint az álom,
Osontál hozzám.

Tágra nyílt szemekkel,
Csodálkozva néztem,
Azt hittem ez egy látomás.

Széttárt karokkal jöttél,
Egyre csak közelebb,
Sugárzott a béke belőled.

Sóhajtásom a csendbe,
S a csillagfénye
Vezette lépteid.

Amint átlépted a fénykapuját,
Szívemben a remény
Beköltözött.

Megállt a szunnyadó idő,
A fényből öröm,
Az álomból valóság,
Így éltünk boldogan tovább.

"Álmodó

Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged.

Amikor sírnál - de elfogyott könnyed
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.

Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhõk ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...

Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged...

Álmodj patakot, virágzó rétet
Õzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellõt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet..."

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.


Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!

Nem bírom titkolni belül fáj még,

Lelkembe mar s fájdalmasan ég!

Van annyi kérdés mi fel kavar...

Nem akarom elhinni, hogy nem akar!

Csak gyűlnek a könnyeim,

Ezek az én keserű kincseim!

Lelkem miért biztam rád?

Hisz más ölel mindig át!

Semmi sem vigasztal!

A fájdalom mindig felkavar!

Folyton rád gondolok!

Ohh a veled töltött pillanatok!

Magányomra ébredek,

Még emlék ként is féltelek!

Nem hiszek már a mesékben,

De a valóság csak gyötrelem....

Örökös boldogság létezik tán?

Vagy örök társam lesz a magány?

Inkább eldobom életem..

Nem kell nekem ily gyötrelem!

Nélküle üres a jövőm,

Nekem egy valaki kell esküszöm!

Egy új nap kell nekem,

Mely ad új esélyt remélem!

S reménnyel teli szívemben,

Tán boldogulok majd az életben!

S biztonságban leszek veled..

Míg közös óránk boldogan lepereg!

Hülye voltam akin csak sírni lehet,
De szívem örült lánggal érted éget!
De ez egy rossz románc volt!
Ez már részemről a szép múlt!

Hülye voltam, hittem több lehetek,
De tud te vagy igy is kit sosem feledek!
Te voltál az igazi férfi az életemben,
Ott voltál minden éjféli képzeletben!

Akarom, hogy égjen bennem a tűz,
Hozzád nagyon szép emlék fűz!
De én az érzést akarom, újra..
Akarom, hogy karod tartson örökre fogva!

Azt hittem hogy it vagy !
Egy csendes regel felébretem
Azt hittem melletem fekszel
Szépen csendben gondolatban
mondtam h még várok míg o nem kel fel
Majd ha fel kel rám néz oj szenvedéjesen azt mondja :
JO REGELT KINCSEM!
De nem igy tortént.
mert ez egy kitalált regény volt.
S amikor kinyitom a szemem nemtaláltam ot sehol
Másnap regel jelenteték hogy egy lány 16 évesen elhunyt.
A fiú mikor megtudta rokton utjára indult.
De már keso volt mivel a lány mán a sírjaba volt.................................

  Érzem van valami a mosolyodban,
Ezt eddig senkiben sem láttam!
Felépítettél egy szerelmet, de szétesik..
Szép lassan darabokra szét hullik!

A veled töltött pillanatok semmibe vesznek,
Sosem lehetsz az enyém igy hát elengedlek!
De szívemben örökre megőrizlek,
S még élek bizony sosem feledlek!

Egy örületes érzés van szívemben,
A vágy tűzét látom két szemedben!
Az álmaimhoz akarok ragaszkodni,
De tudom, hogy téged örökre el kell engedni!

A varázs szépsége mi nekem voltál..
Csak egy naiv kicsi lány álma csupán!
Naivan hiszi, hogy léteznek csodák,
S, hogy többet végre nem bántják!

Az én szerelmem irántad csodás volt.
Vadabb volt mint a szél, de ez csak a múlt!
Oly nehéz egyedül élni életem..
A szerelem érzése kell nekem!

Kiben mernék bízni újra?
Ki lesz az ki kezemet erősen fogja?
S az idő végéig testem magához szorítja..
S fülembe a legszebb szavakat suttogja...

  A Karácsony akkor szép,
mikor minden hófehér.
Kis angyalkák csilingelve
boldogságot szórnak szét.

Legyen áldott, meghitt ünnep,
ragyogja be gyertyafény,
Kis szívünkbe hozzon békét,
szeretetet, megértést.

S ha majd halványodik fénye
a gyertyának odabenn,
ne feledjük, hogy az ünnep
nem múlhat el sohasem.

Legyen ünnep minden napunk
mit Istentől kaphattunk,
Köszöntsük szeretteinket,
mert szerettek, s mi adhattunk...

Milliók szívébe adj reményt, és békét
boldogságos napnak, gyertyafényes ékét
csillagot a csúcsra, fel-fel a magasra
karácsonyfák tetejére, s ezer fenyőágra

Hópelyhet az arcra, mert úgy ünnepélyes
könnyedséget a szívekbe, mert úgy melegséges!
Adj asztalra friss kalácsot, s hitet, vidámságot
legalább egyszer az évben, sok boldog családot!

Énekeljen felnőtt s gyerek száz - halk édes dallamot
téli égen bárányfelhőt, s szikrázó fényes napot
kéz a kézben álljanak fel ó az emberek
békéről, és szeretetről szóljanak az énekek!

Tanulják meg az emberek... "szeretni kell egymást"...
vigyék ezt tanulságul, mint valami lámpást
Szánk ne mondjon ez ünnepen csak szépet és jót
adják tovább egymásnak e tanulnivalót!

Kicsik vagyunk mi e földön s gyenge emberek
fogja össze szívünk-lelkünk örök szeretet!

Kicsi szívem

Miért vagy ily buta, kicsi szívem?
Miért nem szeret téged a kedvesem?
Összetörtek, apró darabkákra.
Bele fullad szívem a bánatba!

Oly nagy az űr a mellkasomban,
Nem tarthatom többet karjaimban!
Kicsi szívem, oly nagy rajtad a seb.
Ne legyen már több ilyen eset!

Miért pont őt szereted?
Mire jó ez az érzés neked?
Hisz téged, ha jön 1 másik egyből feled!
Kicsi szívem legyen eszed!

e kell mondanom róla!
Hogy szeretem ő ezt tudni fogja!
De megőrjít már....
Nem bírom a magányt!

Ő nem lehet velem soha,
Szívemet darabogra szaggatja!
S érzéseim fogva tartja,
Tudom ő nem ezt akarja!

Ohh Istenem mennyire fáj,
A sors kegyetlen, s nem sajnál!
Mi lesz velem hát?
A sors miért engem bánt?

Annyira fáj, húsomba mar,
Kezem könnyeket sem takar!
Nem birom elrejteni,
Pedig oly nagyon akarom feledni!

Felednem kell, muszáj..
Bár mennyire is fáj!
Gyengül a szívem...
S lelkemben a félelem!

Miért kellet hát megismernem?
El kell öt örökre felednem!
A közelébe sem szabad mennem.
Mert a szívemnek ez kegyetlen.

Bárcsak kőből lenne a szívem,
S nem éreznék semmit sem..
Nem érezném, hogy marja a lelkem,
Istenem kell nekem is kegyelem!

  Valamit szeretnék
Ma éjjel súgni Neked,
Szeretném, hogy érezd,
Nagyon Rossz Nélküled!
Szeretném, ha ma éjjel összebújhatnánk,
Szeretném, ha fülembe suttognád:
Adj Egy Őrült Éjszakát!

  Tudod mi lesz, ha már nem szeretsz?
Ha az életem romokban hever és Te elfeledsz?
Egész életem lepereg előttem,
És, hogy elhagytál már beletörődtem.
Bármit megtennék, hogy Velem legyél,
De tudom, erre már nincs remény.
Van egy mondás, mi azt mondja:
"A remény hal meg utoljára!"
Az Én reményem már nincs többé,
Az életem vesztes már örökké.
Meg kellene halni, de nem jön a halál,
Pedig a szívem már csak erre vár!

Bújkál a lelkem, sötét erdőkben,
Fut sebesen, de elesik lépten.
Sír, -s ordít annyira szomorú,
Mert ellepte szegényt, végleg a bú.
De ha te itt lennél velem,
Ha itt lennél, -s fognád a két kezem.
Könnyebb lenne neki felállni,
De nem tud, csak rád várni.
Mert egyedül semmivé válik,
Szertefolszlik lassan.
Elég szemed tüzében,
Mely forró, mint egy katlan.
Nem akartam, de így lett,
Te rám már, nem úgy nézel.
Nem úgy, mint régen,
Szerelmes, odaadó szívvel.
El kell mennem hát végleg,
Mert megöl engem a bú.
De te könnyet ne ejts, értem,
Ne légy szomorú!!

A Szerelem tragédiája
E tragikus eset mit mondok nektek,
Egy őrült szerelem végére tesz pontot.
Talán a féltékenység volt a nagy hiba, Melyből lett a tragédia.
Szép tavaszi estén ahol csendes a táj,
Szerelem tüzében égett egy ifjú pár.
Hallkan súgdoloztak némán csókoloztak,
S a boldogság hevében vígan lubickoltak.
Ám az idő elmúlt a tavaszt nyár követte,
Nyarat pedig az ősz hűvös szele.
Szerelmük mámora tetőpontra hágott,
Őrjöngtek egymásért, és szöttek szép álmot.
Egy nap azután mégis vitatkoztak,
Sa vita hevében sértő szót kerestek.
Végül a fiu megütötte a lányt,
Majd elébe borult s kérte bocsánatát.
Könnyes szemmel mondta:
Kicsi kis szerelmem most az egyszer bocsásd ezt meg nekem.
Imádlak, szeretlek ne haragudj énrám,
Szörnyű vétkem szívemből bánom drágám!
Gúnyos sértő kacaj volt rá a felelet:
-tünj a szemem elöl, nem kellesz már nekem,
tudd meg nem szeretlek buta kisfiú,
gyüllöllek megvetlek átkozott fiú!
Mint a villám, mely lesúlyt a földre,
Oly erővel hatott a válasz a szívére.
Felállt, szólni akart, elcsuklott a hangja
Döbbenetes arccal nézett a lányra.
Lehajtotta fejét, s elindult az úton
Szívébe nyilalt a sajgó fájdalom.
Egy, csak egy gondolat járt emlékezetében:
Elküldött nem szeret, mit ér így az élet?
Otthonába érve leroskadt az ágyra,
Merengve gondolt az elmúlt boldogságra.
Tudta hogy vége van nem jön többé vissza,
Utolsó levelét eképpen fogalmazta:
Unom az életem , így tovább nem bírom,
Inkább a csúf halál, mint a zord magány!
Tudom vétkeztem de nagyon megbántam,
Mindent gondoltam, de sajnos ezt nem vártam.
Utolsó percemben azért azt kívánom,
Te se legyél boldog-e világon.
Jussak majd eszedbe ha már nem leszek,
Emlékezz vissza mennyire szerettelek.
Ravatalomhoz ne merj közel jönni,
Utolsó utamat nélküled akarom megtenni.
Megszólal a harang a szomorú napon,
Gondolj akkor rám, könnyed ne hulljon.
Temessenek engem, temető sarkába,
Temető sarkának legméllyebb zugába
Ne találjon rám senki ezen a világon,
Talán majd megnyugszom a másvilágon.
Ha majd késöbb mégis megbánnád e dolgot,
Úgy érzed hogy többé nem lehetsz már boldog,
Gyere ki majd akkor a temetőbe,
Zug temetőnek legzugabb részébe.
Ott leszekén majd egy sírhalom alatt,
Alszom én már akkor, gyönyörű álmomat.
Borulj a sirhalomra s rám emlékezzél,
Emlékezzél arra, akit te nem szerettél.
Eképp fejezte be a fiú a levelet,
Melyre szeretet helyett egy könnycseppet ejtett.
KÖNNYEBB MEGHALNI MINT ÖRÖKKÉ SZENVEDNI.
Ezután csendesen elhagyta otthonát,
Magába zárkozva ment mindig tovább.
Nem szólt Ö senkihez kikkel találkozott,
Közelgő halálról méllyen gondolkozott.
Lassan felkúszott egy szikla tetejére,
Utolsó pillantást vetett a vidékre.
Levetette magát, a mélybe zuhant
Földre csapodva a lelke elsuhant.
Hiába várták, nem ment haza többé,
Barátai mentek, hogy megkeressék.
Hűvös őszi reggel rátaláltak végre,
Meredve feküdt egy szikla tövében.
Az egyik zsebében levelet találtak,
Mely meg volt címezve egy barna hajú lánynak.
Olvashatattlan volt, hisz a vértől elázott,
Csak a címzettértette meg e pár sort.
Nagy fájdalom közt, búsan eltemették
Siratták hisz nagyon szerették.
Volt ott még valaki, kit nem vettek észre,
Temető kapuban talpig feketében.
Ó hogyŐ mit érezhetett-e rövid idő alatt,
Gyötrödött a lelke, szíve majd meghasadt.
Csak állt némán s a múltra emlékezett,
Talán várná valaki kit egykor szeretett.
Eképp ábrándozott búsan egymagában,
Majd lassú léptekkel eltűnt a homályban.
Sötét este lett mire hazaért,
Szülei kérdezték de Ő nem felelt,
Vacsorázni hívták, de Ő nem evett velük
Halálsápadt arcán jéghideg bánat ült.
Édesanyja kérlelte:kicsi kislányom szólalj meg-
De Ő ellökte magától, s a szobába ment.
Csendes falak közt ha nem látta senki,
Bánatos szeméből könny csordult ki.
Késöbb mikor elcsendesült minden,
Lassan zajtalanul ment el.
Temetőbe érve lassultak léptei,
Hívta őt valaki igy rémlett neki.
Bent a sorok közt hevesen vert szíve,
Borús tekintete zugsorokat kereste.
Körülötte a fák csengtek és bongtak,
Megállás nélkül csak suttogtak:
S ekkor a méllyből megszólalt valaki,
Halk suttogásból szavak szűrödtek ki.
Meghalt a szeretőd miattad tette,
Becsapták a szívét ső belehalt ebbe.
Szeretett Ő téged, de te elkülted a halálba,
Nyugszik már a földbe örök némaságba.
Az éj leple alatt valaki halkan zokog,
Siratja a fiút ki már régen halott.
Késő bánat ezt maga is tudja,
De a szerelem áttöri s kínozza.
Megzörrennek a fák megint a temetőben,
Ismét szól a hang remegve:
Sirjál kislány, sirjál, zokogjon a lelked,
Neki is fájt de te elkülted.
A szellő elsuhant, csend borult a tájra,
Hangos zokogással borult a fejfára.
Végső bánatában egy tőrt rántott elő,
Teljes markolatig szívébe mártotta Ő.
Felszökkent a vére, sírhalomra zuhant,
Megremegett a teste, a lelke elsuhant.
Elcsendesült minden, a temető néma,
Csak egy hulla van a sírra borulva.
Másnap édesanyja bement a szobába,
Bevetett ágyát, üresen találta.
Amint a nyitott ablakra tévedt a szeme,
Mindent megértve zokogva borult le.
Ekkor kopogtatott a temető őre,
Benyitott hozzájuk, s szomorúan ült le.
Halk szavakkal mondta,
Kislányuk nem él már, friss halmon feküdt szívében egy tőrrel!
Pillanatnyi csendez zokogás követte,
Sírt az öreg pár egymást átölelve.
Ekkor a halottat behozták a házba,
EZ VOLT HÁT A SZERELEM TRAGÉDIÁJA

Benne megtaláltam mindent
amit egy ember szerethet
Érzések miket lelkel el
soha nem feledhet! <3


Pillanatok amikért tudom
érdemes volt élni
A mosoly az arcodon
hagyja szívem remélni!


Hogyha beborul az ég
S a felhőket nem fujja el a szél
A mosolyod számomra akkor is
Mindennél többet ér!

Volt egy lány aki a születésétől fogva vak volt
Ezért utálta a világot s mindenki benne kivéve a barátját
Ő mindig ott volt vele és bíztatta
Míg egy nap végre találtak donort aki felajánlotta a szemeit
A lány nagyon örült nekih
S a barátja megkérdezte a lánytól h ha látni fog hozzá megy e??
A lány igent mondott..
Az operáció sikerült s mikor a lány kinyitotta a szemeit a barátját látta
aki szintén vak volt..
A fiu megkérdezte hát hozzá megy e??
De a lány elutasította,,
A Fiu pár napon belül írt a lánynak egy levelet
melyben megköszöntötte a vele töltött minden egyes percet
S a levél végén állt egy mondat.: "Kérlek vigyázz a szemeimre hisz nagyon fontosak voltak nekem!"

Oldal: ♥Szerelmes versek és idézetek ♥
www.plaboydesting.hupont.hu - © 2008 - 2024 - plaboydesting.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat